Sülysáp

Története

Két régi falu, Tápiósáp és Tápiósüly, 1950-ben egyesült. 1954-ben az egyesítésük megszűnt, majd 1970-ben ismét létrejött belőlük Sülysáp.

2013. július 15. napján kapott városi címet.

Süly

Árpád-kori település. Nevét az oklevelek már 1259-ben említették Sul, majd 1276-ban Sulu, 1279-1280-ban Suul, 1283-ban Swl, 1312-ben Sul néven írták. 1259-ben, a tatárjárás után IV. Béla király a nyúlszigeti Domonkos-rendi apácáknak adta, az adományt 1276-ban a pápa is megerősítette. 1312-ben a domomkosok Oszlárral együtt 70 márkáért eladták a birtokot az Ákos nemzetségbeli Mihály fiainak. 1337-ben Ákos nemzetségbeli Mikch bán birtokával határos Úri felől, valamint Sáp szomszédja.

Sáp

Sáp Árpád-kori település. Nevét 1279-ben Saap néven említette először oklevél.

A település Sápi János birtoka volt, és az ő birtokának írták még 1306-ban is. Sáp szomszédjában feküdt Oszlár, mára már elpusztult település is. Itt született 1925-ben Szirtes Ádám a magyar színművészet kiemelkedő alakja. Leánya Szirtes Ági színművésznő.

Oszlár

Oszlár nevét a tatárjárás után, 1252-ben említette először oklevél Ozlar néven, amikor IV. Béla 3 ekényi lakatlan földet adott a Gyurka comes nemzetségéből származó (Péteri) Péter fia Oltumannak, és határát is leiratta. 1259-ben Vzlar, 1283-ban Ozlar, 1312-ben Vzlar néven írták. Oszlár egy alán néprész török neve, mely így a törzsi helyneveink közé sorolható. Az oszlárok vagy más néven varsányok a honfoglalás idején valószínűleg a kabarokkal csatlakozhattak a magyarokhoz. 1312-ben a birtok a nyúlszigeti apácáké volt, akik ekkor Oszlárt és Sülyt eladták Ákos nemzetségbeli Mihály fiainak. Későbbiekben már csak mint pusztát említették, valószínűleg a török időkben néptelenedett el.

Sülysáp történeti forrásokban gazdag; sok lehetőséget kínál azoknak, akik szeretnének elmélyülni egy-egy kiszemelt község történelmében. Sajnos nem sokan voltak eddig, akik átfogó kutatást végeztek volna, még nem készült egy nagy összefoglaló mű, illetve a hely szűkössége miatt az alábbi írás is csak szemelvényeket tud bemutatni az olvasónak.

Sülysáp története ötvözi az eredetileg két különálló falu – Tápiósüly és Tápiósáp – történetét.

A Tápió-vidék már több mint hatezer éve lakott terület, az ősi kultúrák hagyatékai (mezőgazdasági szerszámok, bronzművesek, kovácsok művei, a leányvár) megtalálhatók Sülyben. A források szerint honfoglaló törzseink közül Tarján törzse telepedett le itt. Szent István korában már egy átlagos népsűrűségű terület.

A 13. században említik írásos források a mai Sülyáp korai elődjeinek nevét: három kisebb falu alakult ki egymástól nem messze: (Tápió) Sáp, (Tápió) Süly és Oszlár. Egyes források arra is utalnak, hogy Tápiósüly a

Oszlár a középkorban nagyobb falu volt, mint Süly és Sáp. Történelmében az első biztos dátum 1252, amikor IV. Béla Oszlár egy részét a Péterieknek, illetve a Margit-szigeti apácáknak adományozta. A XIV. században az Ákos nemzetség tulajdonában jegyzik, majd a következő évszázadban a Rozgonyiakhoz kerül. 1562-63-ban jövedelmező faluként tartják számon, de a falu a török és habsburg uralom alatt pusztulásnak indul. A Rozgonyi család 1848-ig birtokolja, pusztaként még a Haader család tulajdona lesz, de hamarosan teljesen elpusztul. Az egykoron virágzó patakparti település nyomai a múlt század elején még látszódtak, de ma már semmilyen műemlék nem található.

Tápiósápot már az 1200-as évek elején már említik írott források, de következő bő kétszáz évéről nagyon keveset tudunk. Tápiósülyt IV. Béla uralkodása alatt említik először, amikor – Oszlárral együtt – a Nyulak-szigeti apácáknak adományozta itteni birtokait. A Sülyi templom több korban épült: a 13. század közepén már volt temploma Sülynek, de ennek a templomnak a maradványaira 1498-ban Szűz Mária tiszteletére szentelt új templom épült, ez a mai templom, ami az évszázadok alatt többször átépült, de ma is híven őrzi gótikus stílusát.

A tatárjárás (1241-42) következtében az itt élő lakosság többsége elpusztul, vagy elmenekül, de a veszély elvonultával megkezdődik a népesség növekedése, a későbbi falvak és a jobbágyság kialakulása. Mivel Süly és Sáp a már a középkorban is jelentős kereskedelmi és hadi útvonal (a mai 31-es főút) mellett feküdt, a későbbiekben sokszor menekül majd még el a lakosság a rájuk törő idegen hadak pusztításának következtében. 

A XVI.-XVII. században nagy pusztítások érték e vidéket. 1526 és 1546 között még nem érik károk a két falut: az 1546-os összeírásokból még a hódítások előtti – középkori – gazdasági állapot rajzolódik ki. Elsőként a török vonulások következtében néptelenedett el majdnem teljesen Süly és Sáp. Tápiósüly egy időre pusztává is vált, ide nem tértek vissza azonnal az elmenekülni kényszerülő lakosok. Az 1570-es évektől kezdődik a népesség lassú visszaáramlása, 1576-ban, a jegyzékekben ismét szerepel a két falu.

A hamarosan, 1591-ben kirobbanó tizenötéves háború viszont sokkal nagyobb pusztulást hozott, a teljes vidék elnéptelenedését ereményezte. A háborút lezáró bécsi béke (1606) után újra benépesül Süly. Ebben nagy szerepe van az akkori földbirtokos Bosnyák Juditnak, aki különböző eszközökkel segítette a letelepedést. Sáp csupán az 1700-as évek elején nyeri vissza korábbi lakosságszámát.

Sülyben és Sápon a török hódoltság kiteljesedéséig, azaz a 16. század végéig követhetők biztosan nyomon a tősgyökeres helyi családok leszármazottai. A betelepülésekkor sok kisebbség, (főleg az Észak-Magyarország-i tótok) érkezik ide nagy számban, s nemsokára külön falurészt alakítanak ki maguknak, melynek nyomai a 20. sz. közepéig láthatók voltak.

Összegezve a hódoltság korát, megállapíthatjuk, hogy Pest megye az ország legfejletteb megyéjéből egy elmaradt, súlyát vesztett régió lett, s ez igaz legtöbb településére, így Sülyre és Sápra is.

A Rákóczi szabadságharcban kettészakadt megyében biztosan tudjuk, hogy a sápi birtokos, Sőtér Tamás generális kapitányként a fejedelem oldalán harcolt. Sokadjára fordult visszájára a települések fontos kereskedelmi és hadi út melletti elhelyezkedése, mert 1705 júliusában német és rácz csapatok megrohanták Kókát, Szecsőt, Sülyt és Sápot. Ismét pusztává váltak, s a helyzetet tovább rontotta egy pestis járvány. Az elnéptelenedés miatt elvadultak a földek.

Békés fejlődés csak az 1711-es szatmári béke után következhetett: az 1728-as összeírás jelenti lakottnak ismét a két falut, s megjelenik az első földesúri kúria.

A sülyi családok számának alakulása jól mutatja a pusztítás mértékét: 1696-ban 27 családot tartottak itt számon, majd 1703-ra megduplázódott a számuk (65), de a szabadságharc után (1715-ben) csupán 30 itt élő családról tudunk.

Tápiósápon 1716-ban épült a ma is fennálló kőtemplom. Sőtér Gábor generális építtette Szent István tiszteletére.

Ekkortájt a hízlalt marha a legfontosabb kiviteli cikk. A szentistváni, mendei, billei pusztákat bérelték a sülyiek legeltetésre. Mivel a XVI-XVII. sz.-ban nincs vásártartási joga a két falunak, a mezőgazdasági termékeket Gyöngyös, Jászberény, Cegléd és Nagykőrös vásáraiban értékesítették.

A XVIII. századig szalagtelkes, halmazos jellegű, utcás falu képe rajzolódik ki Sülyről a dokumentumok alapján, az 1808-as földkönyv megemlíti, hogy minden sülyi jobbágynak volt szérüskertje.

Az újratelepülés az 1750-es évekig tartott. Nagy szlovák kisebbségről települt a faluba (főleg Sápra), s ugyancsak jelentős zsidó közösségről is van tudomásunk, amiről a ma is megtalálható zsidó temető, valamint a múlt században átépített, majd lebontott zsinagóga maradványai tanúskodnak.

Az 1726-ban, Sülyben összeírt 84 jobbágyból 39 már 1700 előtt is itt lakott.

Tápiósáp 1700-as évekbeli virágzását az akkoriban épült temérdek műemlék bizonyítja: a Sőtérek kastélya, a Grassalkovich-ok vadászlaka, a Hevesy-kastély, szobrok, Kálvária-kápolna...

A 18. században földbőség jellemezte az itteni jobbágyokat: közepes földterület jutott nekik. Megjelentek a zsellériparosok: volt már kovács, mészáros, molnár és kocsmáros is. Az 1750-es évektől tudunk a működő majorsági gazdálkodásról, Sápon a Sőtér; Sülyben a Bosnyák családok voltak nagybirtokosok.

1848-ban az isaszegi csatába vonuló honvéd sereg Tápiósülyön és Tápiósápon keresztül haladt, amikor Petőfi Sándor is megszállt a Grassalkovichok vadászlakában. Ennek emlékét ma tábla őrzi a műemlék épület falán.

A benépesedéssel és a népesség növekedésével párhuzamosan beindul a céhesedés is, majd száz évvel később, 1872-ben eltörlik a céheket, helyettük úgynevezett ipartestületek jönnek létre itt is. Az 1890-es évek parasztmozgalmai közül az 1897-es aratósztrájkot érdemes kiemelnünk. Pest megyében hét község csatlakozott a tiltakozáshoz: követelték az aratórész 1/11-ről egy tizedre történő felemelését, valamint a robot megszüntetését. Mivel a sülyi 36 aratóhoz a sápiak is csatlakoztak, közös fellépésük sikerre vezetett.

Sáp és Süly környékén nem jöttek létre tanyák nagy számban, a törpebirtokosok száma igen megnövekedett. Az önálló parasztbirtokok létrejötte az 1850-es, 1860-as évekre tehető. Jellemzően fertályos (12 hold) és félfertályos földek voltak megművelve. 1910-ben nagybirtokról csupán Tápiósápon tudunk.

Az iparban féloldalas fejlődés alakult ki több történelmi tényező miatt. Míg Süly egy fontos kereskedelmi út mentén fekszik, addig Sáp zártabb, távolabb esik ettől az úttól. Ezt a féloldalas fejlődést tovább erősítette az 1882-ben átadott Kőbánya-Szolnok vasútvonal is, hiszen elsősorban Sülynek jelentett előnyt. A vasút ösztönzően hatott Tápiósüly iparára. 2 malomról tudunk a községben, 1910 után már bank is található a faluban, s említésre méltó az állomás mellett épült szálloda és vendéglő, melynek épülete ma is megtalálható.

Az 1880-as évek elején épült a Budapesti Honvéd Helyőrség katonai tábora a mai Szilvafasoron, mely az első világháborúig a honvédek száláshelyéül szolgált. Az első világháború alatt fogolytáborrá szervezték, az 1930-as években már a leventék kiképzőközpontja. 1942-től a zsidókat és a nemkívánatos személyeket hozták ide, majd innen munkaszolgálatra szállították őket tovább.

A szovjet hadsereg 1944. novemberében foglalta el a két falut, de nem telepedett meg, s hamarosan tovább is vonult. A nagybirtokokat itt is hamarosan – már decemberben - felosztották.

A két falu először 1950-ben egyesült Sülysáp néven, de a fennálló lakossági feszültség miatt négy évvel később szétvált, s 1970-ben egyesítették végérvényesen a két települést. (A közös közművek megépítése miatt mára teljesen egybeolvadt az egykori két különálló falu.)

A Termelőszövetkezet 1960-ban alakult meg, hamarosan jól működő mezőgazdasági munka alakult ki a növénytermesztés, állattenyésztés és egyes mellék üzemágak terén is.

Az 1952-ben a maglódi és a sülysápi ÁFÉSZ összeolvadásából alakult Alsó-Tápió menti ÁFÉSZ bonyolította teljes egészében a vonzáskörzet – Tápiósüly, Tápiósáp, Úri – gazdasági életét. Központi szerepét a közel 500 alkalmazott is mutatja. A termékekből jelentős mennyiséget exportáltak külföldre is (Franciaország, USA, Olaszország)

1972-ben új, korszerű épületbe költözött a tápiósülyi iskola (ma Móra Ferenc Általános Iskola), ami korábban több épületben működött.

1977-től 1988-ig a sülysápi tanácshoz csatolták Úri község tanácsát, így 11 évig a két község irányítását Sülysápról, a Közös Tanács végezte. A közös tanács közigazgatási területén közel tízezer ember élt akkor.

1990. október 8-án alakult Sülysáp Nagyközség Önkormányzata.

1991-ben adták át a tápiósülyi általános iskola tagiskolájának új épületét a szőlőstelepi részen, 1996-ban költözött új épületbe a korábban a Sőtér-kastélyban működő tápiósápi (ma Szent István) általános iskola.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%BClys%C3%A1p

és

Forrás: https://www.sulysap.hu/?module=news&fname=tortenet